A sokáig az oktatás Mekkájaként emlegetett Finnországot lassan szinte túlragyogják Észtország oktatási rendszerének eredményei. Az eltérő társadalmi hátterű gyerekeket sikeresen integráló iskolák egyre jobb PISA-eredményekkel büszkélkedhetnek, a diákok digitális felkészültsége pedig a gyorsan változó világban is a hosszú távú siker lehetőségét nyújtja.
Magyarországnak több okból is érdemes okulnia az észt sikerekből, hiszen a két ország között rengeteg a hasonlóság: a balti állam GDP-je a miénkkel nagyjából azonos, történelmi hátterünket tekintve pedig mindketten zivataros évszázadok után, kevesebb, mint 30 évvel ezelőtt kerültünk ki az orosz befolyás alól.
A mindössze 1,3 millió lakosú, aprócska Észtország, természeti kincsek híján hamar felismerte, hogy a humán tőke jelentheti számukra a kitörési pontot, amit pedig csak egy jó oktatási rendszerrel tudnak gyarapítani.
Tudás, egyenlőség, kreativitás
Az ehhez szükséges alapokat az 1996-os nemzeti curriculummal fektették le, amelyet 9-10 évente felülvizsgálnak és finomhangolnak, de a vezérelvek változatlanok. Elsődleges cél, hogy a tantárgyi ismeretek elsajátítása, valamint a szabálykövetési hajlandóság kialakítása mellett a gyerekek társas készségeit is fejlesszék. A vitakultúra és az előadói készségek erősítése mellett az iskolában nagy hangsúlyt kap a kritikai gondolkodásra, a kreativitásra, a kísérletezésre és az együttműködésre való bátorítás is.
Finn példát követve, az észt gyerekek is 7 évesen kezdik az iskolát. Szintén a skandináv ország eredményeiből okulva, a közoktatásban a hagyományos 8+4 éves iskolaszerkezetet az észtek is 9+3 évesre váltották, a megnyújtott idejű alapképzésben pedig meghatározott időközönként (a 4., a 6. és a 9. osztály végén) vizsgát tesznek a gyerekek. Az ezáltal egységesen és jól mérhető teljesítményekhez ugyanakkor nagyfokú tanári önállóság társul. A szabad tankönyvválasztás mellett például a pedagógusok saját értékelési rendszert is kialakíthatnak, amit elegendő az iskola elvégzésekor „átváltani” a hagyományos, 1-estől 5-ösig terjedő skálára.
Mindezeken felül pedig olyan, ún. komprehenzív iskolarendszert alakítottak ki, amelyben az eltérő képességű és társadalmi hátterű gyerekeket együtt, a lakóhelyük szerint illetékes iskolában oktatják. Nem támogatják, hogy a szülők szabad iskolaválasztása következtében eltérő minőségű intézmények jöjjenek létre. Az így kialakult, meglehetősen vegyes összetételű osztályokban inkább sok odafigyeléssel, pedagógiai differenciálással alkalmazkodnak a gyerekek egyéni sajátosságaihoz.
Sikeres felzárkóztatás
Az eredmények nem is maradnak el. A 2012-es PISA-felmérésen Észtország matematikából már megelőzte azt a Finnországot, amelyre példaként tekintett, és amelynek oktatási stratégiájából számos elemet átemelt. A nemzetközi felmérésekből az is kiderül, hogy a társadalmi státusz Észtországban sokkal kevésbé befolyásolja az iskolai teljesítményt, mint sok más országban. 10 hátrányos helyzetű észt diák közül négy a nagyon jól teljesítők közé tartozik – kétszer annyi, mint például hazánkban.
Magyarország szempontjából különösen fontos megjegyezni, hogy míg 2000 és 2008 között Észtország 60 százalékkal növelte az alap- és középfokú oktatásra fordított összeget, a források arányosan még mindig alig haladják meg hazánk hasonló célú ráfordításait. Mindebből tehát arra következtethetünk, hogy az észt siker nem a több, hanem a jobban elköltött pénznek köszönhető.
Mindig van előre
Természetesen az észt iskolarendszer sem tökéletes. Az észt tanárok például vásárlóértéken átszámolva még magyar kollégáiknál is kevesebbet keresnek, ennek megfelelően nem elégedettek társadalmi megbecsültségükkel. Következésképpen a pedagógusi pálya ugyanúgy elnőiesedett és idősödik Észtországban, mint nálunk.
Szintén fel szokás róni az észt oktatási rendszernek, hogy miközben hatalmas figyelmet fordít a felzárkóztatásra, kevesebb hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra. Ebből kifolyólag a kimagasló teljesítményű diákok száma sokkal alacsonyabb, mint más, egyébként szintén remek PISA-eredményeket produkáló országban.
Mindezeken felül pedig számos észt oktatásszakértő még mindig túlságosan ismeretközpontúnak tartja a rendszert. Megoldásként – a finn tapasztalatok alapján – a jövőben az észtek is még nagyobb hangsúlyt kívánnak helyezni a kompetenciák fejlesztésére. Emellett szeretnének elmozdulni a jelenség alapú oktatás irányába, hogy ezáltal életszerűbbé váljanak az órán tanultak.
Azonban a kritikák ellenére is kijelenthető, hogy a nevelési koncepció középpontjába állított kísérletező kedv, az önállóságra és az együttműködésre való képesség mind olyan értékek, amelyek – a megfelelő infrastruktúrával kiegészítve – szerepet játszhattak abban, hogy Észtország mára a digitális forradalom úttörőjévé válhatott.
