A világ legnagyobb oktatástechnológiai kiállítása, a Bett Show ismét több tízezer érdeklődőt, oktatási szakértőt, pedagógust, fejlesztőt és üzletembert vonzott a brit fővárosba, akik között a projektünk szakmai vezetőit, kutatóit is megtaláljuk. A négynapos eseményen több mint 800 cég és száznál is több oktatástechnológiai startup mutatja be, holt tart vagy tarthat a 21. században az oktatás. A standokon a virtuális valóságot varázsoló megoldásoktól az okos osztálytermekig minden megtalálható. A helyszínen Csépe Valéria professzor asszonyt, az új Nat-tervezetet előkészítő Oktatás 2030 Tanulástudományi Kutatócsoport vezetőjét kérdeztük.
Van kedvenc kiállítód?
Rengeteg innováció van, köztük több olyan, ami már tavaly is a kedvenceim közé tartozott. Ezek olyan programok, amivel a gyerek tanulhat, ismételhet, megérthet, felfedezhet, miközben a rendszer méri, hogy ő hol tart. Ezek egyszerre használhatók tanításra, tanulásra, a megtanultak ellenőrzésére, új dolgoknak a megalkotására, úgy, hogy mindez követhetővé és láthatóvá válik, mert egyébként az eredmények nem látszanak abból, amikor írunk egy dolgozatot vagy felmérőt. Ilyen például a matematikatanításban használt Matific (róluk itt írtunk bővebben – a Szerk.), velük már az Education World Forum idején is nagyon sokat egyeztettünk. Nagyon szeretnénk, ha egy pilotprojektet el tudnánk kezdeni velük otthon.
Kedvencem még – a többek között tanmenetek készítésére is alkalmas – Britannica Learning System, mert ők rendszerszemléletben gondolkodnak. Egy rendszerbe rakják össze, hogyan épülnek fel a tudástartalmak. Abból indulnak ki, ami minket is vezérelt az új nemzeti alaptanterv tervezetének elkészítésében, hogy ha megjelöltük konkrétan, hogy egy adott tanulási szakasz végén mi a várt eredmény, ahhoz fel tudjuk építeni az egész tananyagot. Abba bele tudjuk rakni mindazt, ami biztosítja a motivációt és azt az érzelmi kötődést, ami ahhoz kell, hogy a tanult anyag megmaradjon, felépüljön, létrehozva, konstruálva a tudást. A tudás nem lexika. Az, hogy mikor volt a rigómezei csata, nem tudás, a tudást fel kell építeni. A Britannica mögött óriási fejlesztőcsapat van, ezzel a sokéves fejlesztéssel nem tudnak kis cégek versenyezni. Nekem a Bett üzenete, hogy azokat a programokat, rendszereket, amiket kipróbáltak és jól működtek, adaptálni kell, ezeket meg kell valósítani úgy, hogy jó legyen tanulni, jó legyen iskolába járni.
És mitől lesz jó tanulni, mitől jó egy oktatási fejlesztés szerinted?
Az én fókuszomban a gyerek van, hogy hogyan tud a pedagógus és a diák együtt dolgozni, hogyan tud a diák kicsi oktató programokat önmaga készíteni, önmagának személyre szabni a tanulást. Olyan eszközökkel, ami nem egy nyamvadt papíron van, ahol sorkiemelővel áthúzkodja az információkat, hanem például úgy, hogy hozzáteszi a saját videóját. Meg kell tudni tartani azt, amit még az iskolakezdőknél láthatunk: hogy a gyerekek mindenre rákérdeznek, ami nekünk felnőtteknek mintha teljesen természetes lenne. Hogy a hold miért hol ilyen, hol olyan, miért kicsi, miért nagy, miért sárga, miért vörös, miért foltos, miért nem foltos, miért ilyen alakú, miért olyan alakú, és így tovább. Vagy hogy most miért szürke az ég, máskor meg miért kék, a víz miért ilyen, és miért olyan. Ezt a kíváncsiságot fenn kell tartani! Vagyis meg kell tartani a felfedező és aktív tanulást, és itt ezek a programok, amelyek a tanulóról szólnak, mind ezt biztosítják.
Láttál valami meglepőt az idei Betten?
Tavaly is itt voltam a Betten, tehát a meglepetés ereje kisebb, mint tavaly volt. Az, amiről a tudomány oldaláról beszélünk, – és én az oktatást is tudománynak tekintem – hogy hogyan szerveződik a tudás, és ennek a tudásszerveződésnek a szolgálatában hogyan használható fel az a technológia, ami áthatja a világot, az már nem hat az újdonság erejével. De én még emlékszem a tavalyi hangulatomra, a „jé, ilyen van?” típusú ámulatra. Nekem otthon erről mindenki azt mondta, hogy ez a jövő, de közben kiderül róla, hogy ez a jelen. Nagyon is a jelen! Emellett nagyon érdekes azt látni, hogy hogyan használják ki az időt a professzionális fejlesztő cégeknél. Mondjuk mi minden történik a fejlesztésben egyetlen év alatt. Ezek a fejlesztők egyfolytában újabb és újabb, jobb és jobb verziókat, ötleteket dolgoznak ki nagyon rövid idő alatt, aminek egyetlen titka van: úgy hívják, hogy verseny. Szakmai verseny. A verseny az iskoláért, a verseny a pedagógusért, a tanulóért, és persze a szülőért, aki olyat szeretne a gyerekének az iskolában, ami korszerű, ami felkészít a jövőre, és ami élvezhető. Annak, aki nem ismeri azt a korosztályt, akinek programot készít, sürgősen távoznia kell a piacról. Azokban az országokban, ahol verseny van, a felhasználó ezt meg is torolja, azonnal visszajelzi, és nagyon gyorsan tönkre lehet menni a hülyeségtől.
Mit gondolsz, miben áll a jelentősége annak, hogy magyar szakértők is itt vannak most Londonban?
Óriási jelentősége van, mert minél többen vannak itt, annál többen viszik a hírét, hogy mi van a világban, annál többen látják, hogy mi az, ami megvan már, mi az, amit még kell fejleszteni, és mi az, amit már nem érdemes. És azt is látják, hogy az egyetlen út a személyre szabott, tanulóközpontú oktatásban a digitális pedagógiai módszerek alkalmazása. Nagy megelégedettség nekem egyébként, hogy azok a kollégáim, akikkel találkoztam vagy itt, vagy az Education World Forumon, mind azt mondják, hogy amiket itt hallanak, olyan a mi Nat-unk szellemisége. Határozottan azt gondolom, hogy ez az irány, ez a világ, és ennek nem a jövőnek kell lenni, hanem a jelennek, de gyorsan.
